Kedves Érdeklődő!

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával! Kérem, legyen szíves, nézzen körül egy kicsit a honlapomon, tájékozódjon a homeopátiáról, úgy könnyebb lesz a közös cél érdekében együtt dolgoznunk!

Őszintén remélem, hogy telefonos beszélgetésünkön sikerült egyértelműen tisztázni, hogy nem vagyok varázsló (egyetlen homeopata sem az), ígéretet csak az igyekezetemre és nem-ártásomra tehetek.

Krónikus megbetegedés esetén, az alkati kezelés elindítása egy meglehetősen hosszú (kb. 1,5 órás) beszélgetés, a végén hagyományos (tetőtől talpig) orvosi vizsgálattal. Hogy ebben a másfél órában legyen időnk a lényeges dolgok alapos megbeszélésére, előre készülök betegeimből. Ehhez kérem, legyen szíves töltse le és nyomtassa ki az anamnézis lapot (szülők számára gyermekükről 13, felnőttek számára önmagukról 14 oldal), töltse ki kézzel, a lehető legnagyobb alapossággal, és juttassa hozzám vissza úgy, hogy legalább egy hetem legyen a felkészülésre. Készüljön rá, hogy a „házi feladat” kitöltése is bizony időigényes… Kérem, mellékelje fontosabb leleteinek és kórházi zárójelentésének másolatát.

Első találkozásunkra, kérem hozzon magáról illetve gyermekéről néhány fényképet, újszülött korától napjainkig. Ha gyermekét hozza, csomagoljon innivalót, néhány kedves játékot, könyvet is, mert a rendelőben/váróban természetesen vannak ilyenek, de sok gyermeknek a megszokott kincsek biztonságot is jelentnek.

Letöltendő anyagok:

Anamnézislap gyermekek részére
Anamnézislap felnőttek részére

 

Letölthető anyagok még:

Tanácsok a homeopátiás gyógyszerek tárolására és bevételére
Térkép a rendelőhöz
Rövid ismertető a homeopátiáról